Címlap ► Sajtó ► Napjainkban

Sajtó - Napjainkban

Rockgyerekek kórusa: a Twist Olivér

Miskolc - Jó érzés barangolni Twist Olivérék honlapján. Több okból is. A legfontosabb, hogy léteznek, dalolnak, hallhatók. Hogy tudni: közel kétezer gyerek volt tagja a kórusnak. Jó érzés továbbá a honlapon sétálni-nézelődni-fülelni azért is, mert van hol: vagyis, hogy van honlap. Szép, kellemes, üde.

És némi személyesebb: az újságíró elmúlt évtizedei is részben ott vannak, a róluk írt rengeteg cikk egyikében-másikában.

Akkor ideírnám a honlap címét: rockgyerekek.hu. A Youtube-on pedig Twist Olivér Kórus néven lelhetők fel.

Gyerekgenerációk tagjai váltak zeneszeretőkké a kórusban annak megalapítása óta. Vagyis 1994-től. A kórus otthona, egyben alapítójának, vezetőjének, Báthori Lászlónak a munkahelye az Avastetői Általános Iskola, aminek azért ennél hosszabb, egyben informatívabb a teljes neve: Avastetői Általános, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Ami a Pattantyúsból és a Széchenyiből (utóbbi hozta a művészeti képzést) jött létre. A Széchenyi – és persze az egyesült iskola – büszke az ő Twist Olivérjére, erejéhez mérten támogatja őket – mondja a kórusvezető, hangsúlyozva az igazgató, Tóthné Csorba Mária érdemeit.

 

A támogatás most is elkel, mindig is elkelt. Voltak – és azért még mindig vannak – szponzorok, de például hiába hívják őket messzebbre szerepelni, azért kell fájó szívvel nemet mondani a felkérésre, mert sokba kerülne az út. Ám hírük messze eljut(ott), és nemcsak az internet révén.

 

Báthori László rockzenész – énekel, gitározik, zenét szerez –, akivel mostanában ismét találkozhat a közönség az újjászületett Reflex Együttes koncertjein, bulijain. Ez a rockzenészség , illetve a polgári foglalkozás – ének-zenetanár – ötvöződik a Twist Olivér Kórus létében, repertoárjában, és mutatkozik meg László zenepedagógusi munkájában. Utóbbira céloztam, amikor azt mondtam, nemcsak az internet révén ismerik őket. Mert a rockzenész tanár úr tanítási módszeréről tudnak a kollégái, nemcsak közel, hanem távol is. (Nem mondott le régi tervéről: egy "eltérő" ének-zene könyv megírásáról. Ami lényegében a gyakorlatban és részben papíron is készen van, már csak idő és pénz kellene hozzá.) A kórus több mint száztagú, örül, aki tagja lehet. És még egy százas szám: több mint száz dalt énekeltek eddig, a megszólaltatottak között van sok más között a Piramis, a Dinamit, a Republic, Zorán, a P. Mobil, az Illés-Metro-Omega, és lehetne még sorolni a Quimby-ig. Apropó: tőlük való a legújabb CD címadó dala, a Most múlik pontosan. Ez a kilencedik lemeze Báthori Lászlónak és a Twist Olivér Kórusnak, rajta olyan számokkal, mint a Ballada a fegyverkovács fiáról, az Apám hitte, az El Condor Pasa, a Kétforintos dal. Van hozzá kottás-dalos könyv is, ilyenből is adtak már ki korábban is.

A miskolci tévén kívül rengetegszer szerepeltek az országos televíziókban is. Hetente kétszer próbálnak, évente húsz-harminc fellépést tudnak vállalni. A kórusvezető megkapta Miskolc város Nívódíját, ezzel is elismerve egyedülálló munkáját, annak eredményeit.

Nem titok: sokan Báthori személye, a kórus léte, a művészeti oktatás miatt viszik gyereküket a Széchenyibe. Közöttük olyan szülők, akik maguk is onnan kerültek ki. És azt akarják, hogy az ő gyerekük is „rockgyerek” legyen.

- Szabados Gábor

 

Miskolc is Magyar Dal Napja

Miskolc - A Magyar Dal Napja tiszteletére vasárnap este a Hősök terén a Twist Olivér kórus, az Avasi Gimnázium vegyeskara, a Földes Ferenc Gimnázium kórusa, a Lévay József Református Gimnázium vegyeskara és a Fráter Kórus adott műsort, majd este nyolc órakor együtt énekelték el a „Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű népdalt.

 

A rock tanár

"Nem vagyok a téma avatott ismerője, véletlenül bukkantam rá, mégis az első hallásra lenyűgözött, pedig azt sem mondhatom, hogy az énekkar valamennyi tagja kiválóan énekel. Azt sem hiszem, hogy közülük sokan választják majd az énekesi pályát, vagy zenészek lesznek. Ők a miskolci Széchenyi István általános iskola száztagú Twist Olivér kórusa." ...

A teljes blog bejegyzés

 

2010

 

2009

 
További cikkeink...